Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


az elsö dobások

2010.05.11

A matchbotozás (magas)iskolája 4. rész - Az első dobások

Az előzőekben már sikerült képzeletben elköltenünk spórolt pénzünket, így a birtokunkban lévő felszerelést ideje bevetni. Ez a legizgalmasabb része a dolognak. A friss szerzeményekkel büszkén levonulunk a vízpartra, és kezdődhet a szerelés, keverés, etetés... Ha mindezt jól teszzük, még halat is foghatunk. Ebben próbálok meg segíteni néhány alapvető szerelési és technikai tanáccsal. Az alapokat elsajátítva a többi már csak idő, és gyakorlás kérdése.

Szűrés Polyák Csaba írásaira
Polyák Csaba

Mikor először szereltem fel a matchbotomat, fogalmam sem volt dobóelőkéről, ólmok elhelyezéséről, ideális úszóról, csúzlis etetésről. A kezdeti kudarcok egy kicsit bevallom, elvették a kedvem az egésztől. Abban biztos voltam, hogy ennek a módszernek működni kell, csak valamit rosszul teszek. Lázasan kutattam szakirodalom után, ahonnan valami segítséget kaphatok. A szakirodalom egy horgász képében jött el, aki egy hétvégére költözött a tó mellé, és szemlátomást ügyesen kezelte a felszerelését. Illedelmesen megkértem, hogy figyelhetem-e "munka" közben, amiből végül is egy kis oktatás kerekedett. Szívesen mutatta meg az alapokat, türelmesen magyarázott a neki egyszerű, nekem akkor még bonyolult összefüggéseket takaró szerlékekről. Nagyon sok apró ötletet, trükköt tanultam meg másoktól. A horgász videók, cikkek, mások horgászatának megfigyelése, mind-mind segítségemre voltak. Induljunk akkor most együtt horgászni, hogy megköszönve az akkor nekem segítő horgász jóindulatát, most én segíthessek azoknak, akik még tanácstalanok a kezdeti lépéseknél.

 

Én a felszerelésemet mindig teljesen szétszedett állapotba szállítom. A botok - különösen a match botok - külön keményfalú hengerben, mert az apró gyűrűk sérülékenyek. Az orsók vászonzsákban, az úszók kemény műanyag tokban. Mindez miért? Kezdetben nem szereltem szét a botot, hanem a három tagot egymás mellé gumiztam, és csak az úszót szedtem le. Az így szállított bot azonban gubancolódott, a damil a gyűrűkön megtört, az orsó beleakadt folyton valamibe, és mire újra horgászni tudtam, a szerelék már romokban hevert. Arról nem is szólva, hogy ha az előző horgászat óta megváltoztak a körülmények, - erősebb szél, mélyebb víz stb.- mindenképp új szereléket kellett készítenem. Most már a szerelékeket mindig a vízparton készítem, figyelembe véve a horgászatot segítő, vagy éppen akadályozó körülményeket. Kezdem azzal, hogy alaposan körbenézek a kiszemelt horgászhelyen. Az előttem található akadályokat-előző horgász által otthagyott ágasfa, szemét, belógó nádszál- eltávolítom. A tiszta horgászhely nagyon sok bosszúságtól megkímélhet bennünket. Nem árt, ha a hátunk mögé is vetünk egy pillantást, hogy nincs- e véletlen egy belógó faág, vagy közeli esőbeálló a botunk útjába. Ez utóbbi engem is megtréfált a Fórumtalálkozón. Szépen letelepedtem, és az első dobásnál jöttem rá, hogy az esőbeállót nem fogom tudni bedobni, ellenben folyton bele fogok akadni. Sok felállok-kilépek-viszzalépek-leülök tornagyakorlattól kímélhettem volna meg magam, ha csak egy pillantást is vetek a hátam mögé.

A cuccok viszonylagos rendezett elhelyezése is fontos. Ne pakoljunk szerte-szét, mert nem egy szívderítő látvány a repülő pulóver, etetőanyagos zacskó, ne adj isten vödör. (A vödör saját élmény, szerencse, hogy a zsinór szakadt, és nem a bot törött.)

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Minden a helyén, kezdődhet a horgászat

 

A szerelés megkezdése előtt érdemes az etetőanyagot előkészíteni. Ha mélyebb vizet horgászunk, ahol lehet számítani kisebb-nagyobb alsó áramlásra is, érdemes tapadósabb, nehezebb kosztot keverni. Ha a mélység nem jelentős, akkor egy lazább állagú, gyorsan nyitó etetőt érdemes keverni. Nem árt tudnunk azt, sem hogy mit rejt a víz alja. Ha kemény agyagos a terep, akkor a nehezebb gombócok is szépen szétterülnek, míg egy mély iszapréteg borította aljzat a nehéz gombócokat elnyeli, így azok nem fejtik ki hatásukat. Az angolmorzsát én sosem hagyom ki a keverékből, mert a színes kavalkádot nagyon szeretik a halak. Arra azonban vigyázok, hogy mikor teszek süllyedő morzsát, vagy éppen liftezőt a keverékbe. Az áztatott préselt kukoricacsíra (torten mais, TTX) használata is előnyös, mert az ezzel nedvesített etető valóban nehezebben szárad ki, és az állaga is finomabb. Az aromásítás mindenkinek az egyéni fantáziája, és persze a halak reakciói szerint történik. Nagyon sokat variálok én is. Szeretek kísérletezgetni, még ha néha csúnyán be is égek. Van ilyen. Közben azért rájövök, hogy mit is csináltam rosszul, és ismét gazdagabb lettem egy tapasztalattal. A horgászhely elfoglalását követően, a bekevert etetőnek van ideje megszívni magát vízzel, kicsit összeérhetnek az aromák, így mire végzünk a szereléssel, már csak egy kevés víz hozzáadásával pont jó állagot kapunk. (Az etetőanyagról most nem ejtünk több szót, hisz ez is megér egy külön írást.)

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Egy kis ingyenkonyha a halaknak

 

Míg a kaja érik, elővehetjük új szerzeményünket. Térképezzük fel a vizet, a környezetet. Mire gondolok?

Figyeljük meg a szél erejét, irányát, a víz "színét", a fényviszonyokat. Keressünk egy támpontot, ami a későbbi horgászatnál irányt mutathat. Most is idézem Bob Nuddot, aki azt tanácsolta, hogy ne válasszunk tehenet, mert az mozog.

A szél erősségének függvényében válasszunk egy úszót. Inkább egy kicsit nagyobbat, mint kisebbet.

Mivel a damilunk 14-16-os, érdemes dobóelőkét kötnünk. Sokáig nem voltam a híve, de egy-két zsinórszakító dobás után beláttam, hogy nem árt, ha a főzsinórtól vastagabb, erősebb dobóelőkére szerelek. Egy 14 grammos úszó, ha rosszkor engedjük el a dobást, könnyen világgá repülhet. A dobóelőkével viszont könnyebben elkerülhetjük a kezdeti rutintalanság okozta hibák következményeit. Én általában 18-as dobóelőkét kötök. A menete igen egyszerű. A főzsinórhoz egy már korábban megjelent írásban: a Kötések egyszerűen 4. rész-ben bemutatott "csomók" erre ajánlott kötésével hozzákötjük a dobóelőkét, és annyit tekerünk fel, hogy 3-4 menet az orsó dobján legyen. A kötésnél keletkező szabad zsinórvéget van ki teljesen visszavágja, van, aki szabadon hagy egy 1,5-2 centiméteres darabot, hogy könnyebben fusson ki dobáskor a gyűrűk közül.

 

Mivel kezdők vagyunk, egy egyszerű szereléket készítünk, amivel elsősorban fenék közelben tudunk horgászni. Figyelembe vesszük a csalit is, hiszen más úszó illik a csontihoz, és más a kukoricához. Én nagyon szeretem a vékony karbonszál antennás úszókat, mert a feltolós kapásokat rendkívül látványosan jelzik. Ezek viszont, ha egy nagyobb horogra feltűzök 2-3 szem csemegekukoricát, hajlamosak elmerülni. Ha nagyobb tömegű csalival horgászunk, érdemesebb egy "tele végű" wagglert feltenni. Ezek kevésbé érzékenyek a plusz súlyra. Akkor is szóba jönnek ezek a darabok, ha a víz egy kicsit áramlik, és a csalit a meder alján vonszoltatjuk. A vékony antennás modellek ilyenkor elmerülnek, míg a vastagabbaknak ez nem okoz gondot.

 

A vizet gyerekkorunkban általában kékre festettük, pedig a legkevésbé látjuk kéknek. Ennek azért van jelentősége, mert más színű antennvég látszik jól az opálos vízben, és más a csillogó vízen. Ha cserélhető az antenna, akkor gyorsan tudunk a napjában többször is változó fényviszonyokhoz alkalmazkodni, ha nem, akkor elő az alkoholos filcekkel.

Ha sikerült kiválasztani az úszót, akkor egy fix úszórögzítőt tegyünk a damilra, és ebbe akasszuk úszónkat. Kössük fel a miniforgót egy egyszerű clinch csomóval, és nézzük meg, mennyire áll be az úszónk. Az úszó teljes kisúlyozásához szükséges ólmokat érdemesebb több darabból összeszedni. Addig célszerű az ólmokat felcsíptetni a damilra, míg azt nem látjuk, hogy az úszó tökéletes kisúlyozásához már csak minimális ólommennyiség szükséges. A főólmokat én mindig csökkenő nagyságrendbe teszem a damilra, vagyis az előke felé egyre kisebbek kerülnek. Valahogy így kevesebb gubancot dobok. A jelzőólom kerüljön a miniforgó fölé. Ennek mérete sok mindentől függ. Ha az aljzathoz akarjuk szegezni a csalit, érdemes nagyobbat választani, míg ha a lassú lebegés a cél, akkor lehet egészen aprót is feltenni. (Van mikor a miniforgó magában a jelzőólom.) Kezdetnek a jelzőólomtól durván kétarasznyira érdemes elrendeznünk a maradék ólmot úgy, hogy azok egy csomóba legyenek. Az így bedobott szerelék horga viszonylag gyorsan kerül a fenék közelébe, de az utolsó fél métert már lassú lebegéssel teszi meg.

 

A másik egyszerű, szerelékem úgy néz ki, hogy az ólmokat közvetlenül az úszó alá, illetve fölé csipetem. Egyetlen kis jelzőólmot teszek a damilra. Ezzel a szerelékkel - mivel a súly az úszó köré csoportosul - nagyon pontosan lehet dobni, és minimális a gubanc esélye, ha kellő időben fékezzük a dobást. Az így vízre érkező csali lassú lebegéssel ereszkedik a mélybe. Főleg fenék felett falatozó halakat lehet vele becsapni, de a víz középső részébe felhúzódott dévérek is szeretik az ilyen lassan libegő csalit.

Ha feltámad időközben a szél, érdemes az úszótól a horoghoz átcsoportosítani néhány ólmot, mert a szél összekavarja a kidobott, könnyű damilt, ellenben ha kellő ólom terheli, akkor csökken a gubanc esélye.

 

Természetesen számtalan szerelék variáció létezik, de már ezzel a kettővel is elboldogulunk, és ha megvan a rutin, lehet variálni. Ennek csak a képzelet szab határt, és a sikertelen kísérletek, okozta gubanc. Azért ne adjuk fel, sokszor elég, ha csak centikkel rendezzük át az ólmozást, és rögtön egy nagyon fogós szereléket kapunk. Ugyanilyen jelentősége lehet az előke hosszának is. Érdemes variálni vele, hiszen, néha ha megváltoztatjuk ennek hosszát, jelentősen emelkedik a kapások száma.

 

Az elkészült szerlékkel be is kell dobni. A waggleres horgászatnak ez egy igen kényes pontja. Sokan nem fordítanak elég figyelmet a dobásra, pedig kicsit más a technikája, mint egy hagyományos botnál. A leggyakrabban elkövetett hiba az, hogy a szereléket nem húzzuk föl egészen a spicc alá, hanem egy hosszú zászlón lógva lendítjük be. Ha így teszünk, az úszó késve követi a bot lendületét, amivel távolságot vesztünk, és az irányt is könnyen elvétjük. A másik gyakori hiba az, ha a dobást követően a bot nem a dobás irányába néz. Sokszor önkéntelenül is felkapjuk a bot spiccét, vagy túl mélyre engedjük. Mindkét esetben megtörik a damil sima futása, aminek következtében vagy rövidet dobunk, vagy a levegőben rángatott szerelék összegabalyodva ér vízre. Akkor hogyan is kell bedobni a szereléket?

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A túl hosszú zászló sok galibát okozhat.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A spicc alá tekert szerelékkel könnyebb dolgunk lesz

 

Én két módszert ismerek. Az első saját, a második profiktól ellesett technika.

Ami mindkettőben közös az az, hogy a szereléket mindig a vízről felvéve kezdjük meg a dobást. Azt tapasztaltam, hogy ha kiemelem a szereléket a vízből, és a levegőben lógatva kezdem a dobást, akkor gyakran már a levegőben feltekeredhet az előke. Ha a vízből indítom a dobásokat, mindig szépen kiterülve tudom hátravezetni. Amire érdemes figyelni, az a folyamatosság. Ha elindítottuk a dobást, akkor vigyük végig a mozdulatsort, mert ha a levegőben hirtelen megszakítjuk, akkor már lehet is a bogozó tűért nyúlni. Ha érezzük, hogy nem lesz sikeres a dobás, akkor is vigyük végig a lendítést, legfeljebb a vízbe érés után kitekerjük, és újat dobunk.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Mindig a vízről felvéve a szereléket indítsuk a dobást!

 

A klasszikus dobásnál a vízről felvett szereléket egy lassú, de folyamatos mozdulattal vezetjük a hátunk mögé, majd - szemmel tartava az előzőleg kinézett támpontot - egy fokozatosan gyorsuló lendítéssel indítjuk útjára az úszót. Figyeljünk arra, hogy a spicc a kiszemelt cél irányába mutasson, és a damil akadály nélkül tudjon lefutni az orsó dobjáról. A dobás vége felé fékezzük le a damil futását, így a szerelék, megelőzve az úszót fog vízre érni. Erre mondják, hogy kiterülve ér vizet a szerelék, amit a hullámtól nem zaklatott víztükör az ólmok keltette gyűrűzést mutatva segít abban, hogy lássuk sikerült-e a manőver. Ezt követően a bot spiccét nyomjuk a víz alá, és tekerjük meg néhányszor az orsót, majd egy hirtelen oldalra mutató apró bevágásszerű mozdulattal emeljük ki a spiccet. Ügyeljünk arra, hogy ne húzzuk túl a horgászandó helytől. (Itt segít a zsinórjelölés.) Felesleges a botot mélyen a víz alá nyomni, mert nem tudhatjuk, mit rejt a víztükör. Nekem sikerült egy mélyen lenyomott botspiccet akadóba tolni, ami okozott némi izgalmat, míg sikerült bottörés nélkül kióvatoskodnom.

 

A második dobásmód némi gyakorlást igényel, de érdemes rászánni az időt, mert hihetetlenül pontos dobásokat tesz lehetővé. Ennek lényege, hogy az úszót egészen a spicc alá tekerjük, majd egy hirtelen, ostorcsapáshoz hasonló mozdulattal visszük a hátunk mögé a szereléket, amit mihelyt hátraért, egy hirtelen gyors lendítéssel indítunk égi röptére. Az úszó nyílként repül a cél felé, aminek röptét a már említett módon tudjuk fékezni. A zsinórsüllyesztésről ekkor se feledkezzünk meg. Itt különösen ügyeljünk arra, hogy ne legyen semmi a dobás útjába, mert a gyors mozdulatsor nem tolerálja az akadályokat. Ha beleakadunk valamibe, vagy az a valami repül, vagy szakad a cucc, vagy... de erről ne is beszéljünk.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A dobás kényes pillanata

Dobás és zsinórsüllyesztés videó(cska)

 

A dobás már megy, a horgot oda tudjuk játszani, ahová mi szeretnénk, de a halak nem biztos, hogy pont ott vannak. A meder feltérképezése itt is sokat jelenthet. Példa erre egy tó, ahol sokszor pecáztam, de próbálkozásaimat sorra kudarcok övezték. Mindig találomra leültem, és dobtam, etettem, majd nem fogtam semmit. Később kiderült, hogy általában sikerült a tó legsekélyebb részére telepednem, ahol a melegben egy fia hal sem úszkált. Ekkor megtanultam, hogy a meder feltérképezése itt is nagyon fontos. A meghorgászandó víz mélységének felderítésére két lehetőségünk van. A fenékmérő ólmokat itt nem kell elővenni. Elég, ha a pontosan kisúlyozott szerelék horgára egy akkora sörétet csíptetünk, ami már elmeríti az úszót. A másik esetben nem kötjük fel az előkét, és az ólmokat "egybe húzzuk" a forgó fölött. Az első esetben addig kell az úszót állítani, míg az már nem merül el, vagyis a horog az ólommal terhelten a fenéken fekszik. A második esetben, pedig addig kell egyre mélyebbre venni az eresztéket, míg az úszónk pontosan áll. Ha az egybehúzott ólmok feneket érnek, úszónk egyszerűen elborul a vízen, vagy ferdén, kiemelkedve billeg.

Érdemes a legtávolabbi pontig eldobni a szereléket, majd a pontos eresztéket beállítva elkezdhetjük szépen magunk felé vontatnia szereléket. Így megtaláljuk a mélyedéseket, töréseket, sőt az akadókat is, de inkább mi leljünk rá a horgászat előtt, minthogy életünk hala ugorjon be oda.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A nádsziget csücskétől 10 méterre van a 'halas gödör'

 

A versenyzők addig fel sem állítják a ládájukat, míg fel nem mérték a mederviszonyokat. Ennek a képzeletbeli térképnek a segítségével határozzák meg azt a pontot, ahonnan, és ahová horgászni fognak. A végső dobástávolságnál kalkuláljuk be azt, hogy a zsinórsüllyesztéshez némi távolságot kell visszalopnunk. Inkább dobjuk túl a horgászandó helyet, minthogy a maximális távolságra etetve jöjjünk rá, hogy már nincs elég távolság a süllyesztéshez. Legvégül keressünk egy biztos támpontot, aminek irányába dobva, a zsinórjelölés segítségével biztosan a kellő helyre tudunk horgászni.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A zsinórjelölésről ne feledkezzünk meg!

 

A feltérképezett helyet mielőtt meghorgásznánk, érdemes megetetni. Ezt, ha nem horgászunk nagyon távolra, kézzel is megtehetjük, de a 20-30 méteres távot már csúzlival tudjuk pontosan megszórni. A pontosságot azonban csak sok-sok gyakorlással lehet elérni. Nem igazán lehet leírni a technikáját. A rengeteg gombóclövés után előbb-utóbb rááll a kezünk a csúzlira. Azért néhány segítő tanácsot megpróbálok adni, amit szintén saját bénázásaimból szűrtem le.

A csúzlival belőni kívánt etetőanyagot egy kicsit tapadósabbra kell gyúrni, hogy a levegőben ne essen szét. Élőanyagot csak annyit tegyünk bele, ami még nem rúgja szét a kajánkat, de ezt is csak a gombócgyúrás előtti pillanatban. Inkább sokszor kis adagban keverjük a kajához, mint egyszerre sokat. Ügyeljünk arra, hogy a gombócok egyforma méretűek legyenek. Én két kézzel szoktam először egy félmaroknyi mennyiségből két hurkát gyúrni, majd ezeket formálom gombóccá.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Egyforma nagyságú gombócok a pontos etetés egyik titka!

 

Az egyszerre beetetni kívánt mennyiséget teljes egészében megformázom, majd a horgászhelyre dobott úszót megcélozva, folyamatosan kezdem lőni a vizet. Az első pár lövéssel betájolom az irányt, és a távolságot, majd igyekszem mindig ugyanolyan erővel, irányzékkal feszíteni a csúzlit. Ha sikerül egy asztallapnyi területre betalálni a gombócokkal, már büszkék lehetünk magunkra. Ne akarjunk egyszerre nagy gombócot belőni, mert a lövésben nem lesz elég erő, és így legtöbbször túl közel esnek a csábító falatok a vízbe. A kicsi gombócok, pedig pont ellentétesen, sokkal messzebb lőhetőek. Az ideális méret szerintem a tyúktojás.

Az utánetetést a halak étvágyának függvényében kell ütemezni.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Biztosabb, ha a csúzlit oldalra fordítva fogjuk kézbe

 

Készen áll minden, kezdhetjük a játékot. A halak gyülekeznek az etetésen, mi pedig igyekezzünk kedvükbe járni a finom falatokkal. Mi, és hogyan kerüljön a horgunkra?

 

A leggyakrabban használt csali a csontkukac. A matchen igazi propellerként működik, de ha jól tűzzük meg, lehet fékezni a pörgettyűs hatást. A legegyszerűbb módja, ha csak egy szemet tűzünk a horogra. Ha ez kevés, akkor érdemes ellentétesen megtűzni őkelmét. Egyet a vastag vége felől, egyet, pedig az elvékonyodó fejrész felől. Ha igazán nagy csokorral próbálkozunk, a kitekerésnél ne pörgessük fel nagyon az orsót, inkább szépen, komótosan csévéljük ki a szereléket. Ha az tapasztaljuk, hogy a kitekert szerelék előkéje egy csomóba van feltekeredve, cseréljünk. Az egyszer már bepödrött szerelék már ezt követően hamarabb összeugrik, és gyengül is a vékony damil.

A másik favorit a trágyagiliszta. Érdemes a legvéknyabbakat kiválogatni, és ezekből egy kis csokorravalóval kedveskedni. A horgot egy csontival nem árt lezárni, mert a virgonc hastáncosok könnyen letekerik magukat a horogról. A halak előtt testékszerrel táncot lejtő kis komposztbűvészek főleg a nagyobb testű közönségnél találnak megértő kritikát.

Kukorica: Az egyik videón látott szilikoncsonkos megoldás nagyon jól működik. Érdemes a kukoricát ízesíteni, de ez már egy 10 pontyos kérdés.

Szúnyoglárva: Hát igen. A legfogósabb csali. Néhol nélküle kár leülni, horgászni. Mivel nagyon kényes jószág, és dobáskor -főleg az elején- hajlamos önállósítani magát a horogtól, érdemesebb nagyobb csokrot feltűzni, hogy ha le is szakad egy-kettő, maradjon még a halaknak is.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A legfogósabb csali

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Bátran eltérhetünk a megszokott dolgoktól

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Terített asztal

 

A horgunk a vízben, a halak jó étvággyal falatoznak az etetésen, így hamarosan a horgunkra is rátalálnak. Érdemes folyamatosan figyelni. Sokszor már előre lehet látni a kapást. Az etetésen dőzsölő halak nekiúsznak a damilnak, mire az úszó bemozdul. Ha ilyen "beleúszásra" leszünk figyelmesek, készülhetünk, mert előbb-utóbb egyértelmű kapást fog jelezni úszónk. A kapás jóleső izgalma után már érezzük, ahogyan lüktet, vagy tompán hajlik a nyél a kezünkben. Érdemes a botot fárasztás közben oldalt tartani, mert a függőlegesen feltartott bottal túl gyorsan a felszín közelébe erőltethetjük, ahol még ereje teljében könnyen leforoghatja magát a horogról.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A fárasztás jóleső izgalma 1-2-3

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

 

A menekülő hal útját a damil hasította seb, mutatja a vízen. A lehetőségekhez képest igyekezzünk finoman bánni a megakasztott hallal. Ahogy egyre rövidülnek a körök, szép lassan magunk felé tudjuk majd húzni. Egy alkalmas pillanatban pedig, egy levegő slukkot követően már meg is meríthetjük. A hosszú nyelű merítő sokat segíthet ebben, hiszen a halat tőlünk távolabb tudjuk megadásra bírni. A szákolást megelőzően vannak, akik kilazítják a féket, hogy a hálótól megriadó hal utolsó kétségbeesett kirohanását is ki tudják védeni

A kifogott halat helyezzük a haltartóba, és kezdődhet minden elölről.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A szép zsákmány a mi bizonyítványunk, hiszen magunknak köszönhetjük

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

 

Remélem sikerült a legfontosabb kérdésekben segítséget nyújtanom, és sokan kedvet kaptak ehhez a hatékony finomszerelékes módszerhez. A többi már csak gyakorlás kérdése. Idővel finomodni fog a technikánk, a matchbotozás újabb, és újabb lehetőségét fedezzük fel, hiszen lehet vízközt, egészen mélyen is horgászni, csak mind más és más technikát igényel. Mindig figyeljük a tőlünk tapasztaltabbak mozdulatait, mert sok-sok apró részletből áll össze az egész. A módszerrel foglalkozó cikkek, könyvek áttanulmányozása is közelebb vihet bennünket a sikerhez, csak figyelmesen kell olvasni. Titkok nincsenek, csak sokat kell horgászni, és nyitottnak kell lennünk az új dolgokra.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ha tehetjük, adjunk esélyt az újabb találkozásra

 


Polyák Csaba (csabio)


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.