Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TOP MIX MAHOR KUPA 2010. BALATONÚJLAK VERSENYKIIRÁS

2010.04.16

TOP MIX – MAHOR Kupa 2010, Balatonújlak versenykiírás

Az idei évben immár 9. alkalommal kerül megrendezésre a TOP MIX – MAHOR Kupa Nyílt Egyéni Horgászverseny. A verseny helyszíne ebben az évben is a Nyugati-Övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza lesz. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, meglehetősen sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosít a versenyzők részére. Külön érdekességet ad a versenynek, hogy egy rá egy hétre ezen a pályán rendezik meg az Egyéni Bajnokság Nyugati elődöntőjét.

Szűrés Papp József írásaira
Papp József

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A versenypálya kezdete

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A versenypálya alsó része

 

Visszatekintve a korábbi évekre, a versenyeken 60-80 fő körül mozgott a létszám, amely a verseny és a helyszín kedveltségére utal. Az idén is nemzetközi mezőny lesz, több külföldi versenyző is jelezte részvételi szándékát.

A versenyzőknek minden évben komoly kihívást jelent a csatorna, hiszen más versenypályákhoz képest itt sokféle módszerrel lehet eredményt elérni.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ilyen testes dévérek várhatók a versenyen

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A tavalyi versenyen a 20-80 dkg-os dévérek adták a zsákmány legnagyobb részét

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az ügyesebbek kárászokat is zsákmányoltak

 

A tavalyi évben a fő hal a dévérkeszeg és a karikakeszeg volt, de beugrott egy-egy nagytestű kárász is. A fogási mennyiségek nagyon változtak, az igazán hozzáértők 10 kiló felett is tudtak zsákmányolni. Az összesített fogás lényegesen több volt az előző évinél, ami igen kiélezetté tette a versenyt, hiszen az első két helyezett 2-2 pontot szerzett, és csak a fogott súly döntött köztük, de a 3-4. helyezettek is csak 1 ponttal maradtak le mögöttük.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A versenynek több női részvevője is volt

 

A zsákmány nagyrészt a 15-30 dkg-os dévérekből állt. A kisebbik részt a 2-10 dkg-os karikakeszegek, apró bodorkák és snecik adták. A bónuszhalak a 60-80 dkg-os kárászok voltak.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Csak jól átgondolt és „pörgős” horgászattal lehetett jó eredményt produkálni

 

Az egész versenyt jellemezte a pontos etetés fontossága, a precíz csalivezetés és a fogható halak sokaságából adódó változatos, gondolkodást és helyes döntést igénylő horgászat.

 

2009. évi eredmények:

1. Gyulai Ferenc 2 pont 25.810 g
2. Faragó Zoltán 2 pont 19.240 g
3. Martin Gábor 3 pont 22.120 g
4. Faragó Róbert 3 pont 19.190 g
5. Nagy Attila 4 pont 23.390 g

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Martin Gabi a verseny egyik „favoritja”

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Nagy Attila sem tétlenkedett, a 23 kiló fölötti fogás nem mindig engedte a merítő használatát

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az „igazság pillanata” Attilánál

 

Idén is hasonló halakra és hasonló fogási mennyiségekre kell számítani, hiszen úgy néz ki, hogy az ívási időszak egybeesik a verseny időpontjával. Ez a fogható halakat tekintve mindenképp a dévérek javára billenti a mérleget.

 

TOP MIX - MAHOR Kupa 2010 versenykiírása

 

A verseny helye: Balatonmáriai Övcsatorna balatonújlaki szakasza.
Ideje: 2010. május 8. szombat
Lebonyolítása:

  • egyéni verseny, két fordulóban,
  • max. 12 fős szektorokban,
  • az aktuális magyar és nemzetközi versenyszabályok szerint.

 

Értékelés: a két fordulóban elért összesített eredmények alapján.

Díjazás: az 1-5. helyezettek, valamint fordulónként a szektor első helyezettek serleg, az 1-10. helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A legeredményesebb női és ifjúsági versenyző emlékserleget vehet át. A tárgyjutalmak a befolyt nevezési díj és a hatályos jogszabályok (SZJA tv. és EHO tv.) alapján megállapított adók és járulékok figyelembevételével kerülnek meghatározásra.

Nevezés: telefonon, e-mailben az alábbi elérhetőségeken:

TOP MIX
Tel.: vagy 20/562 4212
E-mail: papp@topmix.hu

 

Wonderbait Horgászbolt, Kaposvár
Tel: 30/684 6353
E-mail: wonderbait@topmix.hu

 

Nevezési határidő: 2010. május 5.
Helyszíni nevezést csak előzetes bejelentés után tudunk elfogadni.

Nevezési díj: Bruttó 10.000 forint, melyet előzetesen, rózsaszín postai utalványon az alábbi címre kérünk megküldeni:
PJ TOP MIX kfc, 7200 Dombóvár, Ivanich u. 66.
A befizetett nevezési díjakról névre szóló készpénzes számlát állítunk ki.

 

Program:

I. forduló

06:00 - 06:30 jelentkezés a rendezőknél
06:30 megnyitó, sorsolás
07:00 rajthelyek elfoglalása
08:55 etetés kezdete
09:00 az első forduló kezdete
12:00 az első forduló vége, sorsolás a második fordulóra, mérlegelés

 

II. forduló

12:30 rajthelyek elfoglalása a második fordulóra
14:25 etetés kezdete
14:30 a második forduló kezdete
17:30 a második forduló vége, mérlegelés
18:15 Eredményhirdetés

 

A pálya megközelíthető: Balatonkeresztúron a 7-es útról Marcali fele lehajtva, vagy Marcali felől a Balaton felé utazva Balatonújlak központjáig, ott a kék ABC-nél lekanyarodva, kelet fele haladva a csatorna fahídjáig, ahol jobbra fordulva található a versenypálya.

Versenypálya: kb. 35 m széles, teljesen egyenletes, 1,8-2 m vízmélységű, lassú áramlású, iszapos fenekű víz. Közvetlenül a pálya mögött műút van, melyet a pályától szalagkorlát választ el. Az út szélén lehet parkolni. A csatornában a teljes balatoni halfauna megtalálható. Az ebben az időszakban leggyakrabban fogható hal a dévérkeszeg, 30-80 dkg súlyban.

Szálláslehetőség: Balatonmárián, Balatonkeresztúron és Balatonújlakon, fizetővendégházakban előszezoni árakon lehet szobát bérelni.

Tréninglehetőség: A pályán bármikor, érvényes területi engedély birtokában.

Mindenkit tisztelettel vár a TOP MIX és a rendezőség!

 


Papp József


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.